Végül nem szerződött le a hamis kínai maszkokra a Külügyminisztérium
A KKM szerint a beszállítójuknak csak „esetleges” forrása volt a nem megfelelő maszkokat gyártó cég, és nem állapodtak meg vele.
A KKM szerint a beszállítójuknak csak „esetleges” forrása volt a nem megfelelő maszkokat gyártó cég, és nem állapodtak meg vele.
A szerdai kormányülésen született döntéseket ismertette Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter: alakul a nyitási terv, de alapvető változtatásra mostanában ne számítson senki.
A brüsszeli ügyészség kérhette a videó eltávolítását a flamand VTM televíziótól, mivel abban elhangzott Szájer József neve.
A szexbotrányba belebukott fideszes politikus ellen állítása szerint nem folyik semmilyen eljárás, és úgy véli, mostantól minden tekintetben magánszemély, ezért elvárja a magánéletének tiszteletben tartását.
Egy levélből derült ki, hogy a válaszokat nem az otthon adta.
Azonkívül, hogy a legvitatottabb tervet hétfő este törölte a kormány, kedden későn este a többi balatonvilágosi szállodatervnél is megengedte, hogy szakemberek mondjanak róluk véleményt.
A G7 számításai szerint egy fideszes vezetésű megyeszékhely lakosonként 45 ezer forint támogatáshoz jutott a 2019-es választás óta, míg egy ellenzéki 20 ezer forinthoz.
A költségvetési átcsoportosítások során irtózatos összeget csorgatott az Orbán-kormány a legkedveltebb ágazatba.
Európai összehasonlításban igen drága a magyar állam működése, ebben a tekintetben még a laboratóriumnak nevezett Ausztriát is előzzük.
A külügyminiszter egy képet is megosztott a nagy eseményről.
Úgy tűnik, mindenki csalódik valakiben: a magyar kormány vakcinákat várna Brüsszelből vakcinaútlevelek helyett, mi pedig például átlátható oltási programot a Magyarságkutató Intézetnek frissen adott 1,2 milliárd forint helyett.
A Danubia Pharma korábban soha nem vállalt még hasonló kaliberű megbízást.
A miniszterelnök péntek reggelenként szokott beszélni a közrádióban, de mivel most Jeruzsálemben van, más megoldást kellett találni.
Kormányközeli szereplők jutottak be a felszámolói piacra a tényfeltáró portál legújabb cikke szerint.
Tavaly szeptemberig összesen 103 ember volt, akit menedékkérőként regisztráltak Magyarországon.
A politikus szerint épp azért szakítottak a frakcióval, hogy véget vessenek az évek óta függő helyzetnek.
Az oltandók a 1818 telefonszámon és emailen is kérhetik a pontatlanul regisztrált adatuk javítását.
Elvileg Müller Cecíliának kellett volna közölnie, hol mondhatjuk el észrevételeinket az oltási terv hiányosságairól, de ő sem árulta el.
Igor Matovic szerint hála jár a magyar külügyminiszternek ócsárlás helyett.
A miniszterelnök reggeli rádióinterjújában részletezte a csütörtökön bejelentett szigorításokat, illetve elmondta, nagyon meg fog ugrani a napokban a kórházban ápoltak száma. A magánegészségügyben dolgozókat is bevonnák az ellátásba.